SIRHA Budapest 2026 március - Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállítás
Budapesten, március 3-5 között rendezték meg a élelmiszeripar és HORECA szektor legnagyobb hazai kiállítását.
A háromnapos eseményen számtalan szakmai szervezet és cég rendezett kóstolókkal, versenyekkel egybekötött programot.
Évek óta jelenlévője a Magyar Cukrász Ipartestület, mely gazdag programkínálattal várta a látogatókat.
A „Magyarország Tortája” verseny immár 20. alkalommal került megrendezésre, ahol a zsűrinek 60 tortából kellett döntenie. (a nagy jelentkezői számra tekintettel, két részletben került sor a bírálatra)
A 2026. évi versenyt a „Rögös túró és tejföl” témakörben hirdette meg az Ipartestület. A „Rögös túró” a magyar konyha egyik alapélelmiszerének számít közel 500 éve. A tejföl fogyasztása Magyarországon a keresztény vallás elterjedésével nőtt meg, főleg a böjti időszakban, ma is a magyar konyha egyik kiemelkedő alapanyaga.
A verseny készített torták vitrinekben voltak kiállítva, a szakmai közönség és a sajtó munkatársai is megtekinthették őket. A zsűrizés folyamata a versenyzők és a látogatók előtt zajlott, a közönség a nézőtérről, kivetítő segítségével élőben követhette az eseményt.
A Magyar Cukrász Ipartestület hatodik alkalommal rendezte meg a Pataki János Emlékversenyt cukrász tanulók és már végzett felnőtt cukrászok részére, tortadíszítés, cukrász artisztika és cukorvirág kategóriában. A SIRHA Budapest szakkiállításon megrendezett látványos versenyen bemutatták a kimagasló magyar cukrászatot, valamint új ötletekkel lendületet adhatnak a fiatal cukrász generáció számára.
Fagylalt Kaland – játékos és kreatív fagylaltverseny is itt debütált 2024-ben. A program elsődleges célja az edukáció, hogy a szakma mesterei – magyar és olasz cukrászhírességek – megismertessék a fiatalokkal a fagylaltkészítés rejtelmeit. A versenyen egyszerre három csapat dolgozik és 100 perc áll rendelkezésükre, hogy a MYSTERY BOX – meglepetés, vagy rejtélyes dobozból – kisorsolt két alapanyag felhasználásával elkészítsék a különleges fagylaltjaikat.
FUPI Magyar Pizzaszövetség
Magyar Pizza Bajnokság – a szenvedély, a kreativitás és a hagyomány ünnepe
Legyen szó Margheritáról, Marinaráról, különleges vagy hagyományos alapanyagokkal készült pizzáról, fatüzelésű vagy gázos/elektromos sütőben készültről, kör, ovális vagy négyzetes formáról – a pizzának számtalan változata létezik: folyamatosan fejlődik, és tükrözi az ízlésvilágot és annak változásait a Föld minden szegletében.
A Magyar Pizza Szövetség által szervezett Magyar Pizza Bajnokság sokkal több, mint egy egyszerű verseny: ez az esemény a szenvedély, a kreativitás és a hagyomány ünnepe – ami a világ legszeretettebb étele köré épül. A pizzaiolo-k az ország minden tájáról érkeztek, hogy összemérjék tudásukat a következő kategóriákban: Pizza Classica – Pizza Romana – Pizza Napoletana– Pizza a Due, de az amatőrökről sem feledkeztek meg, ők a Házi pizza, ahogy otthon készíted versenyre készültek. De a Magyar Pizza Bajnokság nem csupán egy verseny: ez egy találkozási pont, lehetőség arra, hogy megismerjünk történeteket, hagyományokat és ízeket az ország különböző területeiről.
A Magyar Pékszövetség - párhuzamosan a cukrászokkal - szintén egy hagyományos verseny lebonyolítását vállalta.
A XV. Szent István-napi Kenyérverseny másfél évtizede ad lehetőséget arra, hogy a magyar pékszakma bemutassa szakmai tudását, innovációs képességét és a hagyományos kenyérkészítés értékeit.
A Magyar Pékszövetség több mint harminc éve működő szakmai szervezetként képviseli a hazai sütőipari vállalkozások érdekeit, miközben aktívan hozzájárul az ágazat fejlődéséhez. Tevékenysége az érdekképviseleten túl kiterjed az oktatások, szakmai versenyek és rendezvények szervezésére is. Ezek a kezdeményezések egyaránt szolgálják a szakmai tudás bővítését, valamint a magyar pékszakma társadalmi elismertségének és presztízsének erősítését.
A Szent István-napi Kenyérverseny mára az egyik legjelentősebb szakmai rendezvényévé vált, amely minden évben átfogó képet ad a magyar pékszakma aktuális állapotáról, fejlődéséről és innovációs törekvéseiről.
A 2026-os verseny különösen nagy érdeklődés mellett indult: összesen 26 sütőipari vállalkozás nevezett 86 termékkel a három versenykategóriában, melyek a következők voltak:
Szent István-napi kenyér, innovatív kenyér, leveles sétáló sütemény.
Számos Richemont Club Hungary tagunk nevével találkozhatunk, mind a zsűrikben, mind a nevezők között. A szakmai szervezetek szép együttműködését láthatjuk, mely harmonizál a Club mottójával:
„Egy nyelvet beszélünk!”
