A Richemont Club Hungary tagjai egyhetes kulináris utazáson vettek részt 2025. év áprilisában.
Montecatini Terme volt az első állomás, ahol ellátogattunk a Desideri ostyaüzembe, ami 1911 óta működik, ahol apáról fiúkra szállt a vállalkozás.
Először búcsúkban árulták az ostyákat, vándorárusok voltak a háború végéig. 1950-ben létrehoztak egy üzletet, ezek után bővítették a kínálatot, különböző kemény kekszeket is (cantucci) gyártottak. Az édesapjuk halála után a két fiú vette át az üzletet, az egyik fiú az értékesítéssel, a másik pedig a feleségével a termelésben vesz részt.
A kézműves manufaktúrához ragaszkodott a papa, de a fiai a hagyományokat új alapokra helyezték, új köntösbe bújtatták a régi termékeket. Hajszálvékony ostyalapokat készítenek, amit cukros-diós töltelékkel betöltenek, és gyönyörű csomagolásban értékesítenek a világ különböző pontjain.
Az üzemhez tartozik egy cukrászda, ahol az ostyák mellett saját készítésű süteményeket is
gyártanak. Csodálatos croissant-jaikból különböző szendvicseket készítenek. Olaszországban
egyre nagyobb divat, hogy hétvégén a családok beülnek reggelizni egy kávézóba vagy
cukrászdába.
Montecatini Terme régi fényét (híres mondén üdülőhely volt a múlt század végén) már csak az épületei őrzik. A valaha gyönyörű parkban nem sétálnak elegáns hölgyek, urak, a pompás ivócsarnok (Világörökség része!) is bezárva, üresen kong. Tömve volt azonban Giovannini pasticceria, melynek alapítása erre a fényes múltra tekint vissza. Hagyományos toszkán kekszek sorakoztak a pultban a kuglófok és egyéb száraz torták mellett. A kávé és fagylalt kiváló volt. A városból még fellátogattunk funicolare-val Montecatini Altoba, hogy elgyönyörködjünk a páratlan szépségű tájban.
A Ligur tenger partján elterülő Livorno kevéssé ismert a turisták körében. Másnapi, rövid városnézésünket a kikötőben felállított szoborcsoport, a Quattro Mori megtekintésével kezdtük, amely Ferdinando I de’ Medicit ábrázolja, amint négy mór kalózt foglyul ejt. A legenda szerint az ide-oda tekingető foglyok mindegyike csak rád néz, ha megtalálod a megfelelő helyet. (nem sikerült). Sétahajózással folytattuk, mely lehetőséget adott arra, hogy Mediciek által épített Régi és Új erőd, és part menti középkori védelmi tornyok teljes pompájukban táruljanak fel. A Venezia Nuova csatornai hajókázás útvonala elsiklott a város legnevezetesebb tere, a Piazza della Repubblica alatt.
A gasztro élményeinkről ennyit:
„Livorno - hajós városnézés után egy autentikus helyen voltunk ebédelni. Az ebédet halászfeleség (mamma) főzte, a férje és fia által kifogott halakból. A caciucco egy jellegzetes livornói halászlé, annál finomabb, minél többfajta hal és egyéb tengeri élőlény rotyog együtt a fazékban. Ismerős a szöveg; a hazánkért ettünk.
A kész leves kitálalásakor külön-külön tálakban kínálták a szálkás és kevésbé szálkás halakat. Az emésztést segítette pár szelet fokhagymás kenyér és a kellemes fehér bor.
Még felhívnám a figyelmet a raktárnak tűnő bejáratra, amelynek oldalán halászhálók, szigonyok és egyéb halászati kellékek sorakoztak. Nem volt kiírva, de odagondoltuk: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
A háromórás ebéd után levegőért könyörögve kigurultunk.”
Még egy búcsúpillantás a sakktáblaszerűen kirakott Terazza Mascagni-ről a naplementére és a Toszkán szigetcsoportra és ez a nap is véget ért.
A csütörtöki nap a Richemont Club Italy központjában telt el. Régi és hosszú barátság köti a magyar pékeket, cukrászokat a Pistoiában található GUSTAR oktatóközpont alapítójához, Gastone Pegoraro úrhoz. A workshopon Stefano Gatti pékmester tartott bemutatót. A megismert pékáruk, pizzák, focaccia-k lelke a „BIGA” volt. emellett készítettünk a régióra oly jellemző kekszeket és az elmaradhatatlan cantuccit.
Másnap egy biofarmon jártunk Camporbiano-ban. ahol az ott élő állatok tejéből (kecske, szarvasmarha) készült sajtokat kóstoltunk. A kísérőként kínált lekvárok, chutney (csatni), méz szintén a farm munkáját dicséri. Termékeiket kis boltjukban árulják, a konyhakerti zöldségekkel, gyümölcsökkel együtt.
Délután pedig a fagylaltkedvelők Mekkája, San Gimignano volt az úticél. Dondolini mester fagylaltja nem okozott senkinek sem csalódást.
Az igen gazdag program szervezését és a tolmácsolást köszönjük Marianna Gerinek, akinek arra is volt figyelme, hogy az esti vacsorák is tematikusan legyenek összeállítva. Voltunk olyan tipikus toszkán étteremben, aminek ajtaján ez állt. „ha sushit szeretnél enni, ne ide gyere!”. Emlékezetes marad - remélem. mindenki számára - fiorentina steak, amelyet egy olyan étteremben ettünk, ahol ezen kívül más húsfogás nem szerepelt. Sóhajok és óhajok voltak hallhatók egy-egy vacsora után…
Toscana! Gyönyörű táj, melyben a benne élők nagyrabecsüléssel és elragadtatással beszélnek a környezetükről, és szemléletükben a múlt és hagyományaik tisztelete áll. A gasztronómiában példaértékű és követendő ez a hozzáállás.
Vojtek Éva
